×

Nádasdy Ferenc
Múzeum
Sárvár

FőoldalLátogatásMúzeumsuliTudástárMúzeum
Nők Sárvár történetében

A földbirtokos nőktől a jogbirtokos nőkig

Tavasszal két alkalommal is megemlékezünk a hölgyekről, márciusban a nőnapon, valamint május elején, az anyák napján. A rózsa és a bonbon mellé most egy különleges visszapillantást is csokorba kötöttünk.

A múzeum honlapján és a Sárvár Anno oldalunkon közzétettük néhány kiemelkedő sárvári hölgy életrajzát. Jelen írásunkban röviden összefoglaljuk városunk nőtörténelmét. A múlt század első feléig a nők mindennapjait többnyire a család, a lakás és a vallás hármasa határozta meg. A legtöbb asszonynak nem volt önálló keresete, a jogok tekintetében pedig erősen korlátozott helyzetben voltak. Bár a munka világa soha nem volt elzárva előttük, a magasabb végzettséget igénylő pályák a férfiak uralta területek voltak. A XIX-XX. század azonban átértékelte a női szerepeket. Nem volt ez másként városunkban sem.

 

Grófnék, nádornék, királynék

A XIX. század előtt elsősorban a nemesasszonyok és uralkodónők kerülhettek társadalmi közösségeket alakító helyzetbe. A sárvári vár úrnői közül sokakról a nevén kívül alig-alig tudunk valamit.

Megszülettek, férjhez adták őket, gyermekeket szültek, elesetteket gyámolítottak, vendégeket fogadtak, de a források keveset árulnak el arról, hogy milyen emberek is voltak. Néhányuknak azonban sikerült kitörniük a hagyományos női szerepek közül.

Mély érzések fűzték Kanizsai Dorottyát első férjéhez, Geréb Péter nádorhoz, akit második házasságában sem feledett. A mohácsi csata elesettjeinek eltemettetésével örökre beírta nevét a magyar nagyasszonyok közé. Unokahúga, Orsolya egyedülálló módon teljes jogú örökösévé válhatott atyai birtokainak, mivel az uralkodó fiúsította.

Férje, Nádasdy Tamás nádor, akivel közel 30 éven át mély szerelmi házasságban éltek, szabad kezet adott feleségének a birtokok irányításában, beavatta a politikai kérdésekbe, a mecénási tevékenységbe, teljes jogú társaként kezelte.

Az előre elrendezett házasságok szerencsés esetben szerelemmel is végződhettek. Kanizsai Orsolya dédunokája, Nádasdy III. Ferenc jövendőbelije, Esterházy Júlia Anna kezét a lengyel herceg is megkérte, de ő inkább szívére hallgatott és uralkodás helyett a szeretetteljes házaséletet választotta.

Szerelmi házasságot kötöttek a bajor hercegnék, Mária Terézia Dorottya és menye, Izabella von Croy is. A vár úrnőjeként ők is sokat tettek a város polgárainak jólétéért, vállaltak karitatív tevékenységet, védnöki szerepet. Mária Terézia Bajorország királynéjaként a történelmet formáló alakok közé kerülhetett, lányaival ápolónői szolgálatot vállalt az első világháború nehéz esztendeiben.

Irgalmas nővér (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény, ltsz.: VII.85.54.1)
Irgalmas nővér (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény, ltsz.: VII.85.54.1)

Mindezek a pozitív példák ellenére az erőteljesebb női személyiségeket a társadalom alapvetően visszautasítással fogadta. Erre leginkább Báthory Erzsébet példáját lehetne felhozni, aki kemény, határozott asszony lévén igyekezett saját irányítása alatt tartani az uradalmakat, amely sértette a férfialkalmazottak hatáskörét. Az ellene indított eljárás erre a tényezőre is visszavezethető. Draskovich Ádám felesége, Herbeville Barbara küzdelme a városi kiváltságok és a polgárok ellen időnként tettlegességbe torkollt.

 

„Nevelni kell a leányokat…”

A XIX. század változásai a nők sorsát is érintették. Ahhoz azonban, hogy a hagyományos szerepekből kitörhessenek, előbb képessé kellett válniuk a rájuk váró új feladatok elvégzésére. Ehhez a képzésen át vezetett az út.

A XVI-XVII. századtól kezdve a nemesi, majd a polgárlányok írni-olvasni tudása is elvárttá vált. Magasabb képzést azonban sokáig nem nyerhettek, az intézményes keretek közötti oktatás is csak kevesek számára volt elérhető.

A felvilágosodás nyomán hazánkban is előtérbe került a nőnevelés fontossága. Brunszvik Teréz, Veres Pálné és mások intézmények alapításával segítették elő a leányok oktatását.

Városunkban a leányok rendszeres iskoláztatását a Páli Szent Vince Rend apácái kezdték meg 1865-ben. Az igényt mutatja, hogy iskolájukba már ekkor 334 gyermek iratkozott be. Ez a szám később még magasabbra emelkedett. A nővérek 85 éven keresztül oktatták a leányokat, ezalatt szervesen beépültek a helyi társadalomba.

1892-ben Trotz Lőrincné adományából nyílhatott meg az első óvoda, amelyet szintén a Szent Vince-rendi nővérek vezettek. A századfordulótól kezdve a város szorgalmazta a polgári iskola létesítését, a törekvés először a fiú- (1907), majd a leánypolgári (1913) felállításával ért célt. Már a nyitáskor 77 leány ült be az iskolapadba, két osztályt is indítani kellett. A lakosság és a helyi sajtó teljes mellszélességgel kiállt a leányok oktatása mellett.

Barabás János 1913. augusztus 31-én megjelent cikkében üzent azoknak, akik szerint az iskoláztatás csak henyélésre, cifrálkodásra, álmodozásra serkenti a lányokat: „A polgáriskolák célja ugyanis az, hogy megadják a fiú- és leánytanulóknak azt a műveltséget, amire egy magát intelligensnek tartó magyar honpolgárnak, honleánynak szüksége van; hogy hazánk lakósságának lehetőleg minél nagyobb tömegét a gyakorlati életpályákra megnyerje; hogy minél több dolgozni tudó és dolgozni akaró, művelt, önérzetes iparost, kereskedőt és ezeknek megfelelően finomlelkű, gondos és dolgos háziasszonyt, gyermeket szerető és gyermeket okosan nevelni tudó családanyát készítsen elő a legszigorúbb iskolára: az Életre.” Biczó Ilona, a leánypolgári iskola tanára írta: „Nevelni kell a leányokat erkölcsösségre és minden szép iránt való fogékonyságra (…) Boldoggá teszik családjukat, környezetüket, a társadalmat.”

Tengerészruhás hölgy (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, Fotógyűjtemény, ltsz.: 2020.5.136)
Tengerészruhás hölgy (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, Fotógyűjtemény, ltsz.: 2020.5.136)

A tudományok elsajátítása mellett a hagyományos női feladatok elvégzésére is felkészítették a lányokat. Erre jó példa a helytörténeti kiállításunkban megtekinthető háztartástan füzet, amelybe Lakatos Jolán írta és rajzolta az élelmiszerek fajtáit, a házimunkák rendjét, a családi szerepek tevékenységi köreit.

A tanári pályára lévő Lakatos Jolán, vagy a gyermekirodalom halhatatlan alakjává emelkedő Sebesi Erzsébet, azaz Gazdag Erzsi példája mutatja, milyen fontos szerepet töltött be a polgári iskola a nőnevelésben.

Az iskolai oktatásban az 1970-es évekig zajlott elkülönülten a fiúk és a lányok nevelése. Ekkoriban vezették be a koedukált képzést, újabb lépcsőjeként a nők és a férfiak egyenjogúsítása felé vezető útnak.   

 

Nők (nemcsak) a pult mögött

Az iskolai képzéssel a lányok számára a munkaerőpiacon újabb lehetőségek nyíltak, bár a földművelés, a kereskedelem, és a kézműipar területén már évezredek óta igénybe vették a nők munkaerejét.

A középkori peres iratokból láthatjuk, hogy a nők évszázadokkal ezelőtt is kezeltek pénzt, vezettek boltot, kocsmát, vagy folytatták férjük iparát. 1450-ben a sárvári plébános azt kéri a soproni városi tanácstól, hogy ne zaklassák a sógornőjét, Benedek szíjártó feleségét a kapott három aranyforintért.

Az 1645-ben elhunyt Szíjjártó Jánosnénak ½ jobbágytelke és 4 kaszás rétje volt. 1679-ben Raffais Istvánné kapott boltnak való helyet a várostól.

A XIX. század második felétől viszont mind több nő, hol kényszerből, hol önként vállalt módon állt munkába. A gyárakban már korán igénybe vették a nők munkaerejét, ezt sok esetben a munkáscsaládok anyagi helyzete kényszerítette ki.A századfordulóra azonban mind több területen jelentek meg a szebbik nem dolgozó képviselői.

Egy 1908-as összeírás szerint a sárvári önálló iparos nők kávéházat, szabóságot, divatáru- és méteráru-kereskedést üzemeltettek. Két évtizeddel később, az 1930-as évek elején már az iparosok, kereskedők között is tekintélyes hányadot foglaltak el.

Stern Regina bazárárudát üzemeltetett, női szabóként 17 asszony kereste a kenyerét, két hölgy cselédközvetítéssel foglalkozott, de még cipész (özv. Szabó Jánosné) és malomtulajdonos (özv. Vermes Győzőné) is került ki közülük.

Az ekkoriban feltűnt női fodrász szakmát Sárváron két hölgy képviselte, Günsberger Irén és ifj. Takács Imréné. Gépírónők, titkárnők megjelentek a hivatalokban is. A fényképészetben elég korán teret nyertek a hölgyek, az 1900-as évek elején Mecthl Anna, majd az 1930-as évektől évtizedeken keresztül Dorsan Clarisse működtetett műtermet a városban.

Nők csoportja az 1930-as években (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár,  Fotógyűjtemény, ltsz.: 2014.1.13)
Nők csoportja az 1930-as években (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, Fotógyűjtemény, ltsz.: 2014.1.13)

Míg az értelmiségi pályákon az orvosi, ügyvédi, hivatalnoki területek jó ideig zárva maradtak, a tanítónők, tanárnők iskolai jelenlétét hamar elfogadta a társadalom. 1911-ben a sári iskolában Wágner Saroltát alkalmazták. A leánypolgári létrejöttekor pedig Fábián Gyuláné Biczó Ilona (később neves festő) a rajz, Makayné Horváth Katalin a mennyiségtan és természettudomány, Mihály Irén pedig a magyar nyelv és történelem tanára volt. 1917-ben telepedett le Sárváron Farkas Margit, aki a következő évtizedekben mind oktatóként, mind közösségszervezőként megbecsült tagja lett a városi társadalomnak.

Az első világháború évei alatt a frontra vonuló férfiak helyett, valamint az egyre romló életkörülmények miatt mind több nőnek kellett átvennie az addig hagyományos férfifeladatokat. A gyárakban (Műselyemgyár, téglagyárak, Cukorgyár) a kezdetektől jelen voltak a női alkalmazottak, de ezt követően más területeket is meg kellett nyitni számukra. Többé már nem lehetett teljes egészében visszaszorítani őket a ház falai közé.

Megjelent az önálló női vállalkozó is, Antonovics Jozefa, a téglagyári intéző, Németh József özvegye 1934-ben felvásárolta és prosperáló céggé fejlesztette a csődbe jutott Pótkávégyárat. Az asszony a város ismert, elismert alakja lett, vagyonából kertvárosi kápolna alapítására is futotta. A második világháború végén menekülteket bújtatott. 

A munka világa lassan teljesen kinyílt a nők előtt is, egyre több szakmában jelentek meg, sőt, a szocialista korszakban a nehéziparban is igényt tartottak a munkájukra. Idővel lebomlottak a falak a hosszú ideig a legférfiasabb foglalkozás, a katonai szolgálat előtt is.

 

Jótékonyak és műkedvelők

A hölgyek karitatív kezdeményezésekben való szerepe viszonylag korán elfogadottá vált, mert ez a hagyományos női gondoskodással függött össze. A hiányzó szociális ellátórendszer igényelte a polgári társadalmakban a szegénység helyzetének javítását. Más települések példáját követve alakultak meg az 1880-as években a nőegyletek (Sárvári Jótékony Nőegylet, Sárvári Izraelita Nőegylet). Az előbbi vallási, nemi különbség nélkül segített mindenkin, az izraeliták szervezete jobbára a nehéz sorsú zsidó nők pártfogolását vállalta. Ezekben a szervezetekben a városi elit női tagjai szinte kivétel nélkül jelen voltak. A főszolgabíró, Ajkay Gyula felesége, Ostffy Róza éppúgy, mint a kórházigazgató Strelinger Herman neje, Manzer Lujza, Tichy-Rács Károlyné, Eőry Vilmosné, Pleszkáts Imréné és még sokan mások. 

Hatvany báróné ápolói öltözékben (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár,  Fotógyűjtemény, ltsz.: 2016.3.1)
Hatvany báróné ápolói öltözékben (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, Fotógyűjtemény, ltsz.: 2016.3.1)

Az egylet mulatságokat, kabarét rendezett, amelyeknek a bevételét rendszerint valamilyen karitatív célra fordította. Munkájukra különösen nagy szükség mutatkozott az első világháború éveiben. Manzer Lujzát 1916 márciusában a Vöröskereszt érdemrendjével jutalmazták a háború alatti jótékonykodásáért. Az osztrák származású Hatvany Béláné Taussig Klára karitatív egyletek védnökeként, valamint a sárvári Gyermekkórház alapítójaként (1912) érdemelte ki a helybeliek elismerését. Az első világháború idején ápolónői szolgálatot vállalt, a Vöröskereszt őt is kitüntetéssel jutalmazta.Az 1907-ben alakult Sárvár és Vidéke Állatvédő Egyesület két elnöke közül az egyiket szintén egy hölgy töltötte be, Végh Endréné.

A háború után vallási alapon szervezett nő- és leányegyletek működtek (Evangélikus Nő- és Leányegylet, Katolikus Nőegylet, Izraelita Nő- és Leányegylet). A karitatív tevékenység mellett hitbuzgalmi tevékenységet is folytattak, de a művelődésben (pl. színielőadások) is szerepet játszottak.1933-ban Lukács Ilona Margit zárdafőnöknő (1930-1944) vezetése alatt megalakult az Anyák Egyesülete, amely az anyák és a csecsemők védelmét tűzte zászlajára. A katolikus leányok számára a Mária Kongregáció biztosított vallási keretű közösséget, az 1930-as évektől pedig a cserkészcsapat nyitotta meg sorait a lányok előtt.

 

Szavazni: igen vagy nem?

Míg az egyleti szerepkörrel, az iskolai képzéssel hamar megbarátkoztak a nők szerepköre kiterjesztésének ellenzői is, a politikai jogkiterjesztés kérdése óriási hullámokat vert. A Sárvári Járási Hírlap cikkei között pártoló és konzervatív véleményeket is olvashatunk.

1909. április 4-én A nőkre váró hivatás című vezércikk írója azzal nyitott, hogy bár nem kíván pro és kontra állást foglalni, gróf Vay Gábornénak egyik, a tradicionális női szerepeket hangsúlyozó beszédének idézése egyértelmű véleményformálásnak hat: „A társadalom osztályai között a válaszfalak rendre leomlanak. De a nem választó falának örökre meg kell maradnia teljes épségében és érintetlenségében. Csakis ezen természetszerű dualizmus alapján állhat meg a nő az élet küzdelmében női értékének egész méltóságában.” A politikai jogkiterjesztés következménye ugyanis a férfi és a nő közötti konfliktus lesz, állította Vayné.

1913. június 29-én Molnár Jákó törvényszéki bíró Feminismus című vezércikke – az épp véget ért nőkongresszus apropóján – ugyancsak rendkívül konzervatív hangnemben íródott. A női jogkiterjesztést azokkal az érvekkel támadja, amelyekkel az ellenzők évtizedek óta gyakran éltek: a nők „sem physiologiai, sem psychologiai, sem physikai tekintetben” nem egyenlők a férfiakkal. A jogkiterjesztés felborítaná a házasság intézményét, elvenné a férfiak elől a munkalehetőségeket és bevinné az otthonokba a politikai küzdelmek viharait. A nő legmagasztosabb, Istentől rendelt feladatának az anyaságot tekinti.

Viseletbe öltözött nő (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár,  Fotógyűjtemény, ltsz.: 2020.5.111)
Viseletbe öltözött nő (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, Fotógyűjtemény, ltsz.: 2020.5.111)

Prohászka Ottokár püspök gondolatait is olvashatjuk. „Az asszony több értelmiséggel, emáncipált lelkülettel, finomabb kedéllyel vindikálhassa magának azt a régi kultuszt, melyet szinte öntudatlanul, mondhatnám ösztönszerűen adott neki a régi világ. A modern asszony azt az árnyat, mely az ő képén van, az által fogja eltüntetni, hogyha kedélyében, pszichológiájában modern nő marad, de nagy hivatását teljesen át érzi és leányait is erre neveli.”

1913. március 9-én a Budapesten júniusban megrendezésre kerülő nőkongresszusról adott hírt a helyi lap pártoló hangvétellel: „Az összehívó bizottság bízik abban, hogy a budapesti kongresszus nagy sikerrel viszi előre a nők felszabadításának az ügyét.”

Az év decemberében Szombathelyen tartottak országos nőkongresszust. Ezen megjelentek a nőmozgalom akkori hazai élharcosai is: Greisinger Ottóné Kerecsényi Ilona, Rosenberg Auguszta, Apponyi Albertné, Glücklich Vilma, stb. A rendezvényen a sárvári hölgyek is képviseltették magukat.  

A háború alatt a nők tömeges munkavállalása következtében még inkább felerősödtek a politikai jogokat követelő hangok. 1918. március 10-én a nőtisztviselők a polgári iskolában tartottak összejövetelt, ahol Greisinger Ottóné szónokolt. Pozitívan nyilatkozott a parlamentben Huszár Károly sárvári országgyűlési képviselő is a politikai jogkiterjesztésről.

Végül az 1918. évi I. néptörvény minden 24. életévét betöltött, legalább hat éves magyar állampolgársággal rendelkező, írni-olvasni tudó nő számára megadta a választójogot. Később ezt a Bethlen István vezette kormány (1921-31) korlátozta, de teljesen el nem vette.

Gyerekeket kísérő óvónő (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár,  Fotógyűjtemény, ltsz.: VII.85.65.1)
Gyerekeket kísérő óvónő (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, Fotógyűjtemény, ltsz.: VII.85.65.1)

A háborút követően a nőjogi mozgalmak elhaltak. A politika a nők magyarságnevelésben játszott szerepét hangsúlyozta, de a lakás falai közé már nem tudta, de nem is akarta visszaszorítani a nőket. Végül az 1945 után berendezkedő rezsim megadta ugyanazokat a politikai jogokat a nőknek, mint a férfiaknak.

Az idáig vezető út azonban rögös volt. Ostffy Róza, Manzer Lujza, Taussig Klára, Farkas Margit, Antonovics Jozefa és társaik taposták ki azt az utat, amely utódaikat a férfi egyenrangú társává emelhette. Asszonytársaikkal együtt mindenezek mellett gyermeket szültek, háztartást vezettek, kertet műveltek, kiszolgáltak a boltban, imádkoztak, féltették hozzátartozóikat, szerettek, szeretve voltak. Ismerten vagy ismeretlenül is elismerésre méltó tetteket hajtottak végre. Sárvár általuk (is) változott, megújult, szépült… élt.

 

Irodalom

Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.

Varga Mária: A szeretet leányai. Sárvár, 2006.

Helyi lapok (Sárvári Járási Hírlap, Sárvári Újság, Sárvári Mi Újság?, Sárvári Hírlap, Sárvári Élet).

Katona Attila: „Tanácskozásunk több mint az asszonyok parlamentje.” Az 1913-as szombathelyi nőkongresszusról és a helyi nőszervezetekről. In.: Partes populorum minores alienigenae 7. Szombathely, 2002.

Szibler Gábor

történész-muzeológus
A történelem nem unalmas, hanem felfedezésre váró ismeretlen világ.

szibler.gabor@nadasdymuzeum.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 4574 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza