A Nádasdyak hagyatéka – nyomozás az ősök után
2018.05.09
A Nádasdy család kiváló, Sárvárt is birtokló tagjairól már többször írtunk. Mindemellett jogos lehet a kérdés, vajon mit örököltek Tamás nádor és utódai az ősöktől. Írásunkban a Nádasdyak évszázadokkal korábbi, középkori történetének a nyomába eredünk.
Az ősök kutatása nem a specializáltan erre szakosodott genealógusok, családfakutatók megjelenésétől számítható. A középkor óta minden jelentősebb család igyekezett számon tartani felmenőit, különösen akkor, ha közöttük valamely országos tisztség viselője (nádor, országbíró, bán, erdélyi vajda, stb.), netán neves tettek végrehajtója is fellelhető volt. A családtagok számontartása a nemzetségi birtokok öröklődése miatt is fontos volt, hiszen az egyes ágak fiági kihalása esetén Nagy Lajos király ősiségi törvénye (1351) – amely a nemzetségen belüli öröklést írta elő – nyomán a földbirtokok a nemzetség másik ágára háramlottak. Ennek érdekében pedig tudni kellett, kit illet majd a jószág, illetve, kitől várható átháramló birtok.
Az írástudás képességével a középkorban azonban még kevesen éltek, ezért a világi nemesek ritkán, szinte kivételes módon adhattak hírt őseikről. Inkább csak szóban adták tovább ismereteiket egykori családtagjaikról, illetve a papok által lejegyzett, de csak kevesek által olvasott oklevelek őrizték meg a felmenők neveit. Sőt, a királyi udvarban sem volt szokásban évszázadokig a rendelkezések, adományozások lejegyzése, a szó pedig elszállt.
Emiatt sokszor nem őrződött meg az eredet, honnan, pontosan kitől származott a család. Nemcsak a modern genealógus, hanem gyakran a leszármazottak is küszködtek azzal, hogy őseikről valamit megtudjanak. Különösen akkor, ha a família nem a legelőkelőbbek közé volt sorolható.
Nem származott „úri ágyból”
Ezt a problémát a Nádasdyaknak is meg kellett tapasztalniuk. Elsősorban a nádori méltóságra emelkedő Tamásnak (1498-1562), akinek új tisztségében már illett előkelő származást illett felmutatnia. A korban sem hiányoztak azonban a mai szóval élve, bulvárírók, akiknek jól jött az alacsony, néha még homályos származás is.
Amikor a nádor kortársa, Forgách Ferenc Emlékirataiban az 1554-es évnél említést tesz a nádorválasztás győzteséről, Nádasdy Tamásról, úgy mutatja be őt, hogy „nemes, de középszerű családból” származott. Ezt a nem túl hízelgő jellemzést Nádasdy igyekezett cáfolni, amikor a nádorválasztást megerősítő királyi oklevélben az ő sugallatára megemlítették a család régi és kiváló nemes voltát.
Tamás úr titkára, Szentgyörgyi Gábor uráról írt életrajzában pedig így jellemezte az arisztokratává emelkedett Nádasdy ősét: „Nádasdy a Petenied grófok ősrégi nemzetségéből származott, amely azelőtt ékes és híres volt ugyan, de azután az idők mostohasága folytán, amint az emberi dolgok a szerencse folytonos változandóságainak vannak alávetve, elszíntelenedett és a lovagi rendbe süllyedt”.
Vagyis a hű titkár a legrégibb ismert őst előkelő származással ruházta fel, de meg kellett magyaráznia azt is, miért süllyedt a család a középnemesi szintre, ahonnan Nádasdy aztán ismét felemelkedett.
Hasonló véleménnyel volt a Nádasdyak származásáról a Fekete bég, II. Ferenc (1555-1604) embere is, aki hangsúlyozta: „Immár ha ki ez én kegyelmes uram nemzetsége felől valamit akar érteni, az vegye eszében, hogy mint atyjárul, anyjárul igen nagy uraktól származott”.
Az országbíró, Nádasdy III. Ferenc (1623-1671) maga is foglalkozott családja kutatásával, 1654-ben azt is feljegyezte, hogy a javításokon túl: „még pontosabb összeállítást is készíttetett, régi oklevelekből gyűjtve ki az adatokat”. Az ő idejéből fennmaradt táblázaton a család legkorábbi őse szintén a már említett Petenied comes.
Amikor a XVII. században Esterházy Miklósnak szóvá teszik, hogy köznemesből lett nádorrá, ő Illésházy István és Nádasdy Tamás példáját említi, akik szintén nem származtak „úri ágyból”, azaz a főnemességből.
Legendák földje
A XVIII. században azonban legendás származás is keveredik az eredetet vizsgáló tudósok munkáiba. A neves Pray György, aki nem mellesleg gróf Nádasdy Mihály támogatásával készítette el Magyarország királyainak évkönyve című munkáját, igaz nem túl meggyőzően, de azt írja, hogy a Nádasdyak címere feltűnően hasonlít egyes délvidéki családok címeréhez, akikről azt tartották, hogy Britanniából költöztek hazánkba. „Hogy azonban amint néhányan talán nem is helytelenül vélik, Britanniából Eduárd fiaival jöttek volna Magyarországra, nem tudom mint bizonyosat megerősíteni.” – így Pray.
Budai Ferenc XIX. század legelején megjelent Magyarország polgári históriájára való Lexiconja már ezt írja: „Úgy tartják, hogy ennek a nagy famíliának első törsöke Angliából jött volna Magyarországra, még Sz. István Király idejébenn, az Angliai Királyi Hertzegekkel … és hogy ezenn első törsök Horváthországbann telepedvénn meg, annak maradéki azonn az okonn neveződtek vólna Pritanikusoknak, vagy Bretánikusoknak.” Azonban a történet végén már ő is az oklevéllel igazolható családfát idézi, vagyis számára sem igazán hihető az angol hercegekre vonatkozó megállapítás.
Az eredetnyomok nyomába eredünk
A realitások talaján maradva, azt biztosan tudjuk, hogy a család neve a Vas megye déli részén fekvő Nádasd község nevéből ered. A 2000-res évek elején itt folytatott régészeti feltárások felszínre hozták az ősi, XI. századi körtemplom, rotunda, valamint a hozzá épített négyszögletű torony alapjait. Az utóbbi nyilván a védelmi célt szolgáló lakótorony lehetett. A rotunda alapozása alatt sírokat találtak, vagyis a Nádasdy famíliai tagjai ide temetkeztek.
A falu neve egyébként a mocsaras környezetre utal, amely egykor nádasokban bővelkedett, erre utal a szóvégi d betű is, amely a valamiben való bőséget jelölte. Az ősi családi címer nem maradt ránk, a Nádasdyak ismert családi jelképe, a nádak között úszó vadkacsa a XV. század közepétől tűnik fel.
Az első ismert ős tehát a többek által emlegetett Petenied (Petenyed, Petenegy) comes volt, aki a XIII. század első felében élt és királyi szerviensként, azaz a királyt szolgáló személyként szerepel a forrásokban. A comes megnevezés itt nem a későbbi grófi címre utal, hanem megyésispánt vagy nemzetségfőt jelölt. 1229-ben említik őt először források, amikor megvásárolta Almásd községet Körmend mellett. A következő évben Katafalva (ma Katafa), Mocheyfalva és Cirjákosteleke falvakat szerezte meg. 1233-ban a királytól igazlátó bírót kapott rokonai ellen. Ekkor említi az oklevél mint „serviens regis”. Petenied nevét őrzi a mai Szlovéniában található (Petenich, később Petánc, azaz a mai Petanjci) falu neve.
Petenied három fiáról, Vinclóról (Vencel), Varaszlóról (Raszló) és Lászlóról tudunk, akik az 1230-as évben további falvakat szereztek a környéken.
A négy ágra szakadó (Nádasdy, Nádasdi Darabos, gersei Pethő, Oszkói) nemzetségből az ősi falu legnagyobb részét és a rotundát is birtokló ág tagjai kezdték használni a Nádasdy nevet. A birtokszerzés mellett a katonáskodás, a hatalmasabb főuraknál való familiárisi szolgálat, a hivatalviselés, valamint a magasabb fokú műveltség tett lehetővé a család későbbi felemelkedését. A XIV. század elejétől kezdve többük neve mellett olvasható a litteratus (deák) megjelölés, amely latinos műveltségű, sőt jogi ismerettel rendelkező személyt jelentett. A jó házasságok a nemzetség más ágainak tagjaival segítették a birtokok megtartását és gyarapítását. A család tekintélyes középnemesi voltát az egyes tagjainak neve mellett szereplő magister (mester) cím jelölte.
A XIII. század végén a Nádasdyak a felemelkedő Kőszegi család szolgálatába álltak, de a XIV. század elején idejében átálltak a kiskirályi család hatalmát leromboló I. Károly király mellé. Száz évvel később Nádasdy Tamás már nem volt ilyen előrelátó, Zsigmond királlyal szemben a trónkövetelő Nápolyi Lászlót támogatta, amiért 1403-ban az uralkodó elkoboztatta minden birtokát. Szerencséjére földjei nagy részét dominusai, a Szécsiek kapták, másik felét pedig Tamás veje, Elöljáró Gál, aki segített a kegyvesztett Nádasdynak birtokai visszaszerzésében, sőt 1415-ben őt és sógorát, Tamás fia Andrást is belevetette címeres nemeslevelébe.
A nagyurak szolgálatában a Nádasdyak különféle tisztségeket is betöltöttek. András unokája, László Újlaki Miklós németújvári várnagya volt, míg nagybátyja, Oszvald (Osvát) pedig 1443-ban védte meg a Kanizsaiak legfontosabb, névadó várát a Rozgonyiaktól. A megyei tisztségek viselése is segítette a család felemelkedését. Nádasdy András 1402-ben Szécsi Miklós főispán mellett Zala vármegye, unokája, László pedig a XV. század közepén több éven át Vas megye alispánja volt. Vármegyei követként vett részt 1440-ben az országgyűlésen.
A katonai szerepkört is betöltő Nádasdy László előbb a Dunántúlt és a zalavári apátságot védte a Habsburgok betörése ellen, majd urával, Újlaki Miklóssal együtt került Nándorfehérvárra, a török elleni hadszíntérre és lett belőle nándorfehérvári vicebán.
Fia, I. Ferenc is ezen az úton haladt, ő is harcolt a török ellen, Mátyás alatt a vértes vitézek között szolgált, állítólag kapitányi rangot is szerzett. A későbbiekben visszavonult ősi birtokaira, előbb Johann Ellerbach familiárisa volt, majd a Kanizsaiak szolgálatában lett a kanizsai vár várnagya. Már idős, ősz ember, amikor fia, az egyre komolyabb méltóságokat szerző Nádasdy Tamás főispánsága mellett elvállalta Vas megye alispáni tisztségét.
Házassága szintén szerencsésen alakult, szenterzsébeti Terjék Orsolyával bensőséges kapcsolatban éltek, ráadásul sógora, Terjék István pénzbeli támogatása lehetővé tette, hogy fiát itáliai egyetemeken iskoláztassa, ezáltal karrierjét megindítsa. Nádasdy Ferenc jó viszonyban volt jobbágyaival is, gyermekei iránti szeretete nemcsak a Tamással való levelezéséből, hanem Krisztina lányának esetéből is kiderül. Hahóti János kijelentette neki, csak akkor veszi el a lányt, ha hozományként 5-700 forintot kap. Nádasdy önérzetesen jelentette ki családja előtt:
Krisztinát aztán a kisnemes Bezerédy Mihályhoz adta feleségül, ezt a lány is szívesebben fogadta.
Az örökség
A Nádasdyak középkorból örökölt vagyona nem volt túl jelentős, pár falu, egy ősi templom, néhány tucat jobbágy lehetett. Azonban Nádasdy Tamás nádor igazi örökségének nem is ezt tekinthetjük. Ősei katonaként, megyei tisztviselőként, tanult emberként törekedtek egyre feljebb. Ezeket kapta örökségül Tamás is, amikor pályáján elindult. A tanulás fontosságát felmenői évszázadokkal korábban felismerték, de a legmagasabb fokú képzésben a későbbi nádor vehetett részt. A katonáskodás ugyan Tamás úr életében nem játszott elsőrendű szerepet, de ha kellett nem habozott a sereg élére állni, illetve személyes bátorságát is megmutathatta Lippa 1551. évi ostrománál. Őseinek a megyei közéletben végzett tevékenysége pedig jól jött neki az országos politikában való eligazodásánál.
A házassági stratégiát is jól kamatoztatta, ősei a környékbeli köz- és kisnemesekkel építettek ki családi kapcsolatokat, illetve a nemzetségen belülről választottak feleséget. Ő az egykori dominusi család, a Kanizsaiak utolsó tagját választotta, óriási vagyonra téve ezzel szert. Ez egyben a hagyományos birtokgyarapítást is jelentette. Édesapja és édesanyja bensőséges kapcsolata nyilván az ő és Orsolya közti viszonyra is hatott, valamint ahogy Ferenc szerette gyermekeit, úgy fordult Tamás is egyetlen fiához, Ferkóhoz.
A Nádasdyak öröksége Tamás számára tehát nem kincsekben, pénzben volt mérhető, hanem azonban a stratégiákban, kapcsolati rendszerekben, tudásban, amit az évszázadok alatt felhalmoztak. Ezt kamatoztatta Nádasdy Tamás, aki elérte azt, amit a korban egy magyar nemes elérhetett, a nádori címet. Az őseitől kapott kincsek értékével valószínűleg ő maga is tisztában volt.
Irodalom
Bessenyey József: A Nádasdyak. Bp., 2005.
Sinkovics István: Nádasdy Tamás ősei. In. Turul. 1943. 3-4.
Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. VIII. Pest, 1861.
